Kérünk, hogy rendelkezz adód 1%-ával. Segítsd a civileket, hogy mi is segíthessünk!

Blog és Archív

2015 – Mozgalmas év volt! 🙂
 
2015 – A Fény éve volt – az UNESCO szerint is meg szerintünk is! 🙂
Az év első felében Molnár Gergely és Jermann Miklós hathatós támogatásával újítottuk meg a tábor elektromos hálózatát, szerelvényeit, világítását. Május körül még csak sejtettük, amit ma már tudunk, hogy ezek a támogatások katalizátor szerepet töltöttek be, arra inspiráltak minket, hogy a táborhely teljes megújítására vonatkozó átfogó terveket dolgozzunk ki.

Júniussal dőlt el, hogy az alapítványi munka meghozza gyümölcsét: a NEA-UN-15-M jelű pályázaton sikerült támogatást nyernünk (az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Nemzeti Együttműködési Alap, Új Nemzedékek Jövőjéért kollégiumának 2015-ös működési célú támogatását) Ezzel sikerült a legtöbb működési (nem-alkotótábori) és fejlesztési célunkat megvalósítani az év második felében!

A nyár folyamán mintegy 120 fő, Rácalmásról, Dunaújvárosból, Budapestről táborozott Képespusztán! Négy táborból kettő (Arany illetve Rudas táborok) a saját szervezésünkben zajlott, a rácalmási  Jankovich iskola és a Fiatal Fotóművészek Stúdiója pedig önállóan látogatott Képesre. Jutott hideg, meleg, eső, szél, kánikula – majd’ mindenkinek. Ezúton is, újfent köszönjük a szülők, tanárok és az ELTE nyári gyakorlatosainak munkáját: Nélkületek, önkéntesek nélkül nincsenek táborok! 🙂

2016-ban szeretnénk még több diák,
még nagyobb mértékű támogatását biztosítani,
még jobb körülmények közötti táborozását megvalósítani!
 
Ősszel, a tábori alkotásokból szervezett kiállítást sokan láttátok az Arany Galériában – ezzel párhuzamosan pedig folytattuk a táborhely kényelmét / berendezését szolgáló munkálatokat!

Decemberre sikerült felkészülni a folytatásra és formába öntöttük “Tizenegy lépés” névre keresztelt projektünket, megkezdhettük az ehhez kapcsolódó forrásteremtést – de a folytatás már nem a 2015-ös év krónikája lesz!
 
Kövesd figyelemmel FB-oldalunkat, a részletekkel folyamatosan jelentkezünk!

Pin It on Pinterest

0
    0
    Adománykosár
    Adománykosatad üresVissza a támogatásokhoz