Kérünk, hogy rendelkezz adód 1%-ával. Segítsd a civileket, hogy mi is segíthessünk!

Blog és Archív

1991 őszén vásárolta az alapítvány a képespusztai táborhelyet. Egy régi parasztház és nagy-nagy telek – ide álmodták a tábort. Az alapítványt pedig az Arany János Általános Iskola 64 dolgozója hozta létre, akik jutalomkeretüket ajánlották fel e célra.

1992-ben már nomád tábort szervezett ide Krasznai Endre és Porteleki Mária – ők voltak az „első fecskék”. Ebben az évben kezdődött meg az építkezés is. Szülői segítséggel készült minden, mindenki ingyen dolgozott, és a tábor – nagyon sok ember segítségével és munkájával – létrejött.
Az alapok két év alatt készültek el, ekkor még víz sem volt, a szomszédos majorból kaptunk vizet a tábor ellátásához. Később sikerült a kutat megfúratni, ami nem csak a tábort, hanem a szomszédos házakat is ellátja a mai napig. A tervezés Vörös Frigyes nevéhez kötődik, a vizesblokkot Szűcs László készítette a zebegényi tábor mintájára (innen a napelemes ötlet), az utolsó nagy beruházás pedig az étkező megépítése volt, mely Markóth Béla vezetésével készült.
1993-ban indultak az alkotó- és az osztálytáborok, és az elmúlt 20 évben több, mint 50 turnusban több, mint 1000 gyerek táborozott Képespusztán.
Nem lehet kihagyni a táborban segítő szülők szerepét – nélkülük nem működött volna. Az ő segítségük a táborok lebonyolításában és a tanév közben is a karbantartási munkákban a mai napig felbecsülhetetlen érték.

Pin It on Pinterest

0
    0
    Adománykosár
    Adománykosatad üresVissza a támogatásokhoz